SZÁLLÁSHELYEK ÉS VENDÉGLÁTÁS

Csárdák

PIKEC”
Baracska, Bezdán mellett, telefon 025/810-909, 81-947

A „Pikec” csárda országunkban a legészakabban fekvő csárda, a Baracska vikkend településen helyezkedik el, kis félszigeten amelyet a Duna és a Dunának egyik folyóága veszik körül, a zöldelő növényzet oázisában. Az étteremben 60 ülőhely van, a teraszon szintén 60 ülőhely. A csárda kb 10 csónakkal és kishajóval is rendelkezik. A kínálatban pontyból, vagy kevert halból készített halpaprikás van, amelyet vendégek rendelésére főznek és házi tésztával szolgálják. Ezen kívül sült hal, rostélyon készült ételeket is kínálnak, a csárda specialitása pedig a busából, csukából, vagy fehér halból készült, olajban főtt konzervált előétel.

 

NAGY CSÁRDA” A DUNÁN
Bezdán – Duna, telefon: 025/810-118
A „Nagy csárda” Bezdán mellett, egyike a legrégibb dunai csárdáknak Vajdaságban. 1738.-ban lett felépítve és a mai napig is megtartotta magát, a magas hullámoknak és a Duna áradó vízének ellenállva, majdnem három évszázadon át. Az étteremben és a teraszon a csárda több mint 1000 vendéget fogadhat. A kínálatban folyami halból készített ételek vannak, rostélyos ételek, valamint a nemzetközi konyha ételei


CSÁRDA A VÁMHÁZNÁL”
Bezdán, telefon: 025/810-960
A csárda a bezdáni vám közelében helyezkedik el, rejtett helyen a Duna bal partján, a Bezdán – Batina híd mellett. A Duna partja, diszkrét fürdőstrand és a gyönyörű természet ezt a csárdát ellenállhatatlanná teszik. A csárda 80 ülőhellyel rendelkezik az étteremben és a teraszon. A csárda kínálatában folyami halból készített ételek vannak, rostélyos ételek és a nemzetközi konyha ételei. A csárda különlegessége (specialitása) a csukapörkölt és a kakaspaprikás, a külön kínálat pedig a baranyai házi bor. A csónakoknak kikötőhely biztosított.


KOD SREĆKA“ CSÁRDA (Szretykó csárdája)
Bezdán, Sebesfok, telefon 025/810-200
A csárda a Duna, a Duna – Tisza – Duna csatorna és a Bajai csatorna hálózatának gyönyörű környezetében helyezkedik el , a Nagy Bácskai csatorna partján, a Bezdántól a Duna felé vezető út mellett a Sebesfok vikkend településen. A csárda 200 ülőhellyel rendelkezik a teraszon és a tutajon. A kínálatban a folyami halból készült ételek, rostélyos ételek vannak, halpaprikás házi tésztával és a csárda specialitása: a tárcsán sült hal. A csárda külön kínálata a baranyai házi bor. A vendégek számára szálláshely van biztosítva három, fából készült bungalóban és három egyágyas szobában. A csárda mellett csónakoknak kikötőhely biztosított.


ANDRIĆ“ CSÁRDA
Zombor, Csatornapart, telefon: 025/23-055
www.restoranandric.co.yu, andric@so.sbb.co.yu

A Nagy bácskai csatornán helyezkedik el, Zombortól nemmessze, különösen kellemes környezetben, víz mellet, növényzettel körőlvéve. Az udvarban a vendégekre paprika füzérek várnak, bográcsok amelyekben halpaprikást főznek és ennek az ételnek a vonzó illata. A csárda 50 ülőhellyel rendelkezik az étteremben és 50 ülőhellyel a teraszon. A kínálatban folyami és tengeri halból készült ételek vannak, a különlegesség pedig a halpaprikás. Az ízletes ételek mellett, itt a legjobb francia, olasz és hazai fehér és vörös borokat kínálják.A csárda csónakkikötőhelyet biztosít.